Szabó Rita, integrál tanácsadó, Lomilomi masszőr, női szertartásvezető, képződő családállító.

Szabó Rita

Integrál tanácsadó, női szertartásvezető, integrál családállító jelölt.

Már kislányként óvónő, kertész, kamaszlányként pszichológus szerettem volna lenni.
Ösztönösen vonzódtam a humán területek, az élettel való foglalkozás felé. Mint a nem tervezett és várt gyerekek zöme, én is sejtjeimben hordoztam „a nem vagyok elég jó, nekem ez úgysem sikerülhet, meg sem próbálom” életérzését, így teljesen más irányba fordultam, gazdálkodási főiskolára jelentkeztem. Elsőször harminc évesen, az első válásomnál fordultam a lélek és a spiritualitás felé, ekkor kineziológus lettem.

Az önismereti út, ha valóban komolyan vesszük, megváltoztatja az életünket, sokszor gyökeresen. Én akkor erre még nem álltam készen, így újabb 12 évre feladtam az álmaimat. Negyvenkét éves voltam, amikor éreztem, hogy ez így nem mehet tovább, ha így marad minden, meghalok. Volt párkapcsolatom, munkám, lakásom, gyerekeim, mégis egy fojtogató üresség vett körül. Ekkor indultam el és ezegyszer komolyan, mert éreztem, több lehetőség nincs, ha most sem, akkor ebben az életemben már nem válok azzá, aki szeretnék lenni.

Így lettem válás és újjászületés tréner Haas Gyuri mellett képződve, azután integrál tanácsadó az Integrál Akadémián tanulva. Kovács Gyöngyi Nalíni tanított meg a női szertartásokra, Singer Magdi gyászcsoportot vezetni. Kun Szilvinél tanultam csoportvezető képzést és nála éreztem először mi az, hogy testtudat, hogyan lehet a testünket használni, mint legfőbb információs adatbázist.
Witold Kucharczyk, szeretett tanárom és vezetőm tanított meg a Lomilomi, a megszentelt szeretettel való masszázs csodájára, a Hawaii kultúra mélységeire és a valódi elfogadás mibenlétére.
Jelenleg Kemény Péter, Bedő Nóra párosnál képződöm, családállítás területén.

Úton vagyok, amíg élek úton leszek. Téged a saját utad megtalálásában és az azon való járásban kísérlek, ha megtisztelsz azzal, hogy veled mehetek.